Kedves Egyesületi Tagtársak!
Elindítjuk az új évet, s ahogy tavaly, úgy 2015-ben is adni szeretnénk tagjainknak. Ennek jegyében állítottuk össze az egyesületi programtervet, mely még nem teljes ugyan, néhány rendezvény egyeztetés alatt van még, de ennek alapján már tervezhető az év - mindannyiunk számára.
Március utolsó hetében ismét Esélyegyenlőségi napokat szervezünk Egerben. Része ennek a Szakmai továbbképzés, amit ismét kedvezményesen hirdetünk meg tagjainknak, és a hétvégi Fesztivál, melyre ezúttal színházi- és tánccsoportokat várunk.
A tavaszi Regionális kulturális találkozók még egyeztetés alatt vannak, de reményeink szerint találkozhatunk Orosházán, Mohácson, és Ablakot nyithatunk ismét Újpalotán, és lesz Tiszta hang is Kecskeméten. Aztán majd folytatjuk ősszel Püspökladányban, Nagykanizsán, Ajkán…
Megjelent Fábián Gábor könyve „Álmodtam egyet – Öt évem a speciális filmezésben” címmel Ölbei Lívia újságíró előszavával.
A kötetet elsősorban azoknak ajánljuk, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek sérült embertársaink világával, de minden érdeklődő számára izgalmas lehet a könyv különös világa.
(...) „És most a filmek, filmszemlék, fotók és előadások után itt van a könyv: egyrészt értékes dokumentum,
Határok nélkül – 20-on túl… Speciális Művészeti Fesztivál Veszprémben
A megalakulásának 20 éves évfordulóját ünneplő Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület 2014. július 4-7. között rendezi meg a fogyatékossággal élő emberek XXVII. Országos Speciális Művészeti Fesztiválját Veszprémben. A rendezvény mottója Határok nélkül – 20-on túl.
A kulturális fesztivál elsődleges célja az értelmi fogyatékos emberek otthonaiban, rehabilitációs intézeteiben, napközi otthonaiban és speciális iskoláiban működő művészeti műhelyekben és kultúrkörökben folyó munka és kulturális tevékenység bemutatása.
Egy teljes hét sérült fiatalokkal, szinte teljesen tapasztalatlanul és emellett rengeteg elképzeléssel, elvárással, talán félelemmel és izgatott várakozással. Elsőre így tudnám jellemezni az elmúlt egy hetemet. A magyar csoporttal körülbelül kétszer találkoztam a program előtti héten, a francia, bolgár és spanyol csapat teljes mértékben ismeretlen volt számomra és nagymértékben meglepő. Rögtön első látásra hétfőn reggel, amiatt, ahogy a különböző országok habitusa megnyilvánul abban, ahogy a sérültekkel bánnak. Igazán mókás volt ezt látni, emellett nagyon örömteli, mert igazán nagy megértéssel és közvetlenséggel bántak a csoportjaikkal.
A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület március utolsó hetében túllő a célon Esélyegyenlőségi Napok programsorozatával!
Mind többek előtt ismert, hogy egri központtal működik az az országos szervezet, mely a fogyatékos emberek művészeti tevékenységének felkarolására és e tevékenység bemutatására vállalkozott. A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület országos és nemzetközi kulturális fesztiválokat, művészeti táborokat, koncerteket és kiállításokat szervez immár 20 éve, emellett nyitott kapus művészeti műhelyt működtet Egerben, amivel a sérült fiatalok részére teremti meg a művészeti foglalkoztatás feltételeit.
20 éves a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület! S hiszem, a tény, hogy eddig eljutottunk – hozzáteszem: közösen – arra ösztönöz mindnyájunkat, hogy van tovább is…
Ahogy azt már korábban jeleztük, a 20. évben is szeretnénk tagjaink megelégedettségére szolgálni, és talán az eddigieknél egy kicsit többet adni. E két szóra épül 2014 évi programtervünk: szeretnénk tagságunk igényeit szolgálni és szeretnénk tagjainknak adni.
S hogy mivel és mit? Kulturális programtervünkből, és az egyes rendezvények felhívásaiból világossá válik.
Már közzétettük nyári művészeti táboraink felhívását (azóta érkeznek a jelentkezések), melyek az Erzsébet programban biztosítanak kedvezményes üdülési lehetőséget a Balaton parton, összekapcsolva a nyaralást a művészeti alkotómunkával Fonyódligeten.
Aki azt hallja, hogy a Nemzeti Színkottás Zenekar ad koncertet, hallgassa meg őket, nem fog csalódni! Legközelebb november 28-án, Tatabányán, a Vértes Agorájában lesz erre mód St. Martin és a NESZ közös jótékonysági koncertje keretében a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület szervezésében.
St. Martint senkinek nem kell bemutatni, 20 éve ismert és elismert szaxofonművész, dalai és feldolgozásai összetéveszthetetlenek, egyénisége, érzelmi világa egyedi minden muzsikájában. Föld szélén középen és Megint húsz c. lemezeivel a világzenébe kalauzolja hallgatóit.