Programok

  • All
  • Fesztivál
  • Koncert
  • Program
  • Tehetség
  • Tábor
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random

MSMME a Szociális Expón

A Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány 2008. nyarán tette közzé felhívását, miszerint november 12-13-án Szociális Expót szervez, melynek missziója – a szervezők megfogalmazása szerint – „az, hogy alkalmat ad arra, hogy a szociális szakma és a szociális intézmények bemutathassák a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlőségének elősegítése érdekében végzett tevékenységeiket”. Az Expo keretén belül konferenciákat, előadásokat, workshopokat, kiállításokat, vásárt, filmbemutatókat és természetesen a fogyatékkal élők művészeti csoportjainak bemutatóit tervezték.

Másokhoz hasonlóan Egyesületünk Elnöksége is úgy gondolta, hogy ott a helyünk a szociális szakma e jelentős bemutatkozásán, hisz tapasztalataink szerint jelenlétünk Budapesten is elengedhetetlen. Jeleztük a szervezők felé, hogy tagintézményeink művészeti csoportjai 2-3 órás műsorral kapcsolódnának a rendezvényhez. Időközben a folyamatos egyeztetéseket követően úgy alakult, hogy a szervezők a két nap teljes kulturális programjának megszervezésével Egyesületünket bízták meg.

Sokan érdeklődtek az Expo iránt, ki workshop megtartására jelentkezett, ki filmvetítést tervezett, mások egyszerűen csak standot igényeltek, hogy bemutatkozhassanak. Jónéhányan jelezték részvételi szándékukat a kulturális műsorban, így mi „csak” egyeztettünk a jelentkezőkkel, összeszerveztük a csoportokat, összehangoltuk a fellépéseket, műsorvezetőket kerestünk és elkészítettük a műsortervet, majd tordasi segítőinkkel levezényeltük a programot. Mindez Egyesületünknek - az immár 20 éves fesztiválszervezési tapasztalattal a háta mögött - nem jelentett nehézséget.

S hogy milyen műsorszámokkal találkozhattak azok a szociális szakemberek és laikus érdeklődők, akik a konferencia előadásai után, a workshopok és filmvetítések szüneteiben, netán azok helyett az angyalföldi József Attila Művelődési Központ színháztermébe léptek be?

Elsőként említenénk a házigazda XIII. kerület Frim Jakab Szociális Intézményének zenekarát, a Frim Band-et, akik arról tettek hitet, hogy „a zene a miénk”, de ott volt a XV. kerületi ÉNO színjátszó- és tánccsoportja is, többek között egy angolkeringővel. Hihetetlen élményt jelentett a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány Tárt Kapu Stúdiójának (pszichiátriai betegek) Évszakok címmel bemutatott, és az Oltalom Karitatív Egyesület Oltalom Kulturális Körének (hajléktalanok) Hosszú az út… című verses-zenés-táncos műsora.

Budapest mellett természetesen vidékről is érkeztek csoportok, így Miskolcról az Értelmi Fogyatékosok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Érdekvédelmi Egyesülete által fenntartott, a Mások Másképpen Alapítvány által támogatott Paramuzsikusok Ének- és Zenekara, akik Megvalósul az álmod címmel adtak műsort.

Az MSMME csoportjai közül színpadra lépett a mohácsi Pándy Kálmán Otthon néptánc és társastánc csoportja, valamint színjátszói, a darvastói Foglalkoztató Intézet parodistái, a tordasi Fogyatékosok Otthona Szivárvány Zenekara. Megható volt az egri Fogyatékosok Otthona gyermek színjátszó csoportjának, a Menő Manók Tanodájának A padlás előadása, melyben szinte csak halmozottan sérült gyerekek szerepeltek, segítői közreműködéssel. 
A budapesti Vakok Állami Intézete mindkét délután egy-egy zenekari fellépéssel színesítette a műsort. Az első napot a méltán országos hírű Gördülő Tánccsoport fellépése, míg a másodikat a Magyarországi Evangélikus Egyház fúvószenekarának koncertje zárta.

A műsortervben szerepelt egy koncertfilm vetítése is, amely a NESZ bemutatkozását célozta, erre azonban idő hiányában nem kerülhetett sor. Nem mondhatunk le ugyanakkor a Szociális Expo adta megmutatkozási lehetőségről, ezért 2009-ben a Nemzeti Színkottás Zenekar élő koncertjével készülünk a megnyitóra – feltéve, ha a szervezők is úgy gondolják.

Bizonyára mindenki számára mást adott az Expo. Úgy érezzük, Egyesületünk számára - a megjelenésen túl, ami a csoportjaink előadásait kísérő elismerésekből ítélve frenetikusra sikerült - a kitekintés lehetőségét. Gondolunk itt arra, hogy lehetőségünk nyílt az értelmi fogyatékos emberek már jól ismert művészeti tevékenysége mellett betekinteni más hátrányos helyzetű csoportok ezen irányú munkájába.

Asztalos Zsolt 
Elnök, MSMME