Nemzeti Színkottás Zenekar

  • All
  • Fesztivál
  • Koncert
  • St.Martin
  • Tábor

zeNESZöveg

NEMZETI SZÍNKOTTÁS ZENEKAR 

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület a hagyományosan megszervezett programjai – kulturális fesztiválok, ipar- és képzőművészeti alkotótáborok, kiállítások – mellett igyekezett, s igyekszik felkarolni és meghonosítani olyan új kezdeményezéseket, melyek a kitűzött célokat, nevezetesen az értelmi fogyatékosok művészeti tevékenységének minél szélesebb körű megismertetését szolgálják.

NESZ Koncert St. Martinnal, Tata

 

Ilyen új kezdeményezésként, egyúttal hiánypótló szakmai rendezvényként szervezte meg az Egyesület 2002-ben első színkottás zenei táborát az új módszerek iránt érdeklődő, zenei fejlesztést végző pedagógusok és a zenével foglalkozó értelmileg sérültek részére. Maga az ötlet Jeannette Barentsentől, a hollandiai Színkottás Zenei Jelrendszer Nemzetközi Alapítvány elnökétől származott, aki a korábbiakban már közreműködött a hollandiai és a litván színkottás zenekarok létrejöttében. 

A 2002. november 4-7. között Bogácson megrendezett tábor keretében – ahol 11 intézmény zenei műhelyéből 84-en vettek részt – sor került a szakemberek tapasztalatcseréjére, az itthon már részben alkalmazott és az új külföldi módszerek megismertetésére, továbbá az ötletadó Jeanette Barentsen szakmai irányítása mellett egy, az általa kifejlesztett egységes színkotta rendszer elsajátítására. 

A táborban megalakult az értelmi fogyatékosok Nemzeti Színkottás Zenekara, a NESZ, mely a következő hónapokban megtartott zenei összpróbákat követően a 2003. július 11-15. között Szekszárdon megrendezett XVI. Országos és V. Nemzetközi Kulturális Fesztivál zárónapján megtartotta bemutatkozó színpadi fellépését.

A szekszárdi sikert követő folyamatos és egyre intenzívebb érdeklődésre tekintettel az Egyesület 2003. október 27-31. között immár hagyományteremtő szándékkal ismét megszervezte a színkottás zenei tábort Bogácson. 
A tábor munkájában ezúttal 20 intézmény vett részt, akik közül a 11 régi NESZ tag mellett (Andornaktálya, Bóly, Hódmezővásárhely, Kömlőd, Magyarszerdahely, Mohács, Regöly, Rum, Székesfehérvár, Tordas, Vésztő) újabb 8 intézmény zenei csoportja (Barcs, Báránd, Derekegyház, Hódmezővásárhely, Iregszemcse, Kisléta, Mórahalom, Tiszaug) jelezte részvételi szándékát a Zenekarban. 
A zenekari próbák, foglalkozások és a közös gyakorlás során – ahol mindvégig az örömzenélés állt a középpontban – kialakult a NESZ un. szervezeti felépítése is. A csoportok zenei felkészítői 5 zenei vezetőt választottak, akik feladata a tagok közötti koordináció és egyeztetés lett, továbbá az esetleges fellépések szervezése, összehangolása. Megválasztásra és felkérésre került a Nemzeti Színkottás Zenekar első karmestere Russay Olivérné személyében (Magyarszerdahely). Megállapodás történt a zenekar taglétszámáról, mely 75 főben került maximalizálásra. 
A folyamatos otthoni gyakorlást és az újabb összpróbákat követően a NESZ a 2004. július 2-5. közötti szolnoki kulturális fesztivál nyitóképében lépett fel.

2004. november 8-12. között újabb táborra kerülhetett sor Bogácson, ahol már egy összeszokott zenekari gárda munkálkodott együtt azon, hogy a 2005-ös nemzetközi kulturális fesztiválon lehengerelje a közönséget. Időközben néhányan elhagyták a zenekart, de új tagok – Kecskemét, Alberirsa, Zsira, Tarpa – is bekapcsolódtak a munkába. Rigó Péter (Hódmezővásárhely) személyében pedig új karmester került a NESZ élére.

Az egri fesztiválon történt fellépést követően 2005. augusztus 19-én a Nemzeti Színkottás Zenekar a hódmezővásárhelyi CsodAlföld keretében is bemutatkozási lehetőséget kapott.

Sajnos 2005-ben az Egyesület pénzügyi nehézségei miatt a színkottás zenei tábor nem jöhetett létre, így az összpróba lehetőségének elmaradása a 2006-os fesztiváli fellépés elmaradását is jelentette a NESZ számára. Egy évi kihagyást követően azonban, 2006. október 16-20. között ismét megrendezésre került a tábor Székesfehérváron, ahol immár az ország 16 intézményéből érkezett 50 sérült zenész és 23 felkészítő egy hetes kemény munka során hangolta össze, próbálta el és tanulta meg a 2007. évi fellépésekre szánt zeneműveket. 
2007-ben előbb a zenekari vezetők és felkészítők egyeztető megbeszélésére került sor Egerben, majd a zenekar fellépésére a százhalombattai Dallal-Tánccal Egymásért gálaműsorban, illetve a győri kulturális fesztivál nyitóprogramjában. Az ugyanezen év november 5-11. között Pécsett megrendezett V. Színkottás Zenei Tábor különlegessége az a hét zárásaként megtartott nagy sikerű koncert volt, amellyel az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 program részét képező Soul for Europe konferencia résztvevői előtt mutatkozhatott be a NESZ.

2008-ban, bár több fellépés is tervezett volt, ismét csak az országos kulturális fesztivál keretében, ezúttal annak záró programjaként, Tatabányán lépett színpadra a 65 tagot számláló zenekar. A novemberre tervezett újabb színkottás zenei tábor megrendezése 2009. márciusára tolódott ki, ugyanakkor e budapesti ún. sajtónyilvános zenekari próbát követően az év folyamán több helyen, a debreceni Kölcsey Központban megrendezett nemzetközi kulturális fesztiválon és a gyöngyösi ÉNO gálaműsorán is koncertet adott a Nemzeti Színkottás Zenekar. A gyöngyösi megmutatkozást egy újabb színkottás zenei tábor előzte meg, maga a fellépés pedig mérföldkő volt a zenekar életében, ugyanis első alkalommal játszottak együtt meghívott vendégművésszel. St. Martin nemcsak a zenekari tagok által betanult concerto de aranjuez-ben működött közre, hanem más számokhoz is improvizációval kapcsolódott.

Időközben ismét változott a zenekar összetétele: a korábbi tagok közül néhányan elmaradtak – Kecskemét, Zsira, Mozsgó -, mások újként vagy visszatérőként csatlakoztak – Andornaktálya, Okány, Gyöngyös – a NESZ csapatához. 
Az Egyesület lehetőségei megengedték, hogy egy éven belül a harmadik színkottás zenei táborra is sor kerüljön, amely valójában nyolcadik volt a sorban, ezúttal 2010. április 26-30. között Mohácson. A még mindig közel 50 főt számláló zenekar újabb karmesterváltáson esett át: a tordasi Vass Árpád személyével egy játékosabb, könnyedebb stílus jelent meg a színpadon, mindemellett a ritmusszekció is megújult, egyes vélemények szerint megtalálta helyét és hangját. E megújulás része a zenekari vezetők azon hitvallása, miszerint a NESZ munkájának fókuszában az örömzenélés és az integrált játék kell, hogy álljon. Gyöngyöshöz hasonlóan a mohácsi összpróba hetét is egy közel 400 fős közönség előtt zajló, St. Martinnal közös koncert követte, melynek sikere biztatás volt mind a sérült zenészek, mind a felkészítők számára a további folytatáshoz.

 

Előadott művek:

Beethoven - Örömóda, Smetana - Moldva (2003),

A csend hangjai, István a király (részlet), Szentek mennybemenetele (2004),

Óz a csodák csodája, I want You to be Happy, Nézz ránk Európa, Summáját írom (2005),

Cseresznyevirág, Kék Duna Keringő, Oxyghene, Titanic - My heart will go on, Yes Sir, Texas sárga rózsája (2007)

Concerto de Aranjuez, Most múlik pontosan (2009)

A Magányos (2011)

Sztrogoff Mihály, Honfoglalás – Kell még egy szó, Hallelujah (2012)

What a wonderful world (2013)

 

Fellépések:

2003. július 15. Szekszárd: XVI. Országos és V. Nemzetközi Kulturális Fesztivál

2004. július 2. Szolnok: XVII. Országos Kulturális Fesztivál

2005. július 1. Eger: XVIII. Országos és VI. Nemzetközi Kulturális Fesztivál

2005. augusztus 19. Hódmezővásárhely: CsodAlföld

2007. május 18. Százhalombatta: Dallal-Tánccal Egymásért Gálaest

2007. július 6. Győr: XX. Országos és VII. Nemzetközi Kulturális Fesztivál

2007. november 10. Pécs: "Soul of Europe!" Konferencia

2008. július 11. Tatabánya: XXI. Országos Kulturális Fesztivál

2009. július 20. Debrecen: XXII. Országos és VIII. Nemzetközi Kulturális Fesztivál

2009. december 11. Gyöngyös: Kulturális Gálaest St. Martinnal

2010. április 29. Mohács: Kulturális Gálaest St. Martinnal

2010. július 2. Szarvas: XIII. Országos Kulturális Fesztivál

2011. május 12. Gyöngyös: Hogy mindig legyen otthonuk – Jótékonysági Gála St. Martinnal

2011. június 26. Pécs: XXIV. Országos és IX. Nemzetközi Kulturális Fesztivál

2012. április 26. Tata: Közös Hang koncert St. Martinnal

2012. november 29. Székesfehérvár: Közös Hang koncert St. Martinnal

2013. május 31. Pécs: Közös Hang koncert St. Martinnal a Kodály Központban

2013. november 28. Tatabánya: Közös Hang koncert St. Martinnal a Vértes Agorájában

2014. július 4. Veszprém - Speciális Művészeti Fesztivál Nyitóműsor, fellépés St. Martinnal, Tóth Verával, és a Budapest Ragtime Banddel

2014. december 10. Gyöngyös - Jótékonysági est St. Martinnal és a Budapest Ragtime Banddel

2014. december 11. Budapest – fellépés az Újpalotai ÉNO Adventi koncertjén St. Martinnal

2015. május 28. Kecskemét – Jótékonysági koncert St. Martinnal

2015. november 26. Hódmezővásárhely – Közös Hang koncert a Református Ótemplomban St. Martinnal

2016. június 2. Kisújszállás – Közös Hang koncert St. Martinnal

2016. november 17. Székesfehérvár

2017. május 11. Székesfehérvár – Közös Hang koncert St. Martinnal

2017. november 19. Székesfehérvár

2018. május 17. Tamási – Jótékonysági koncert St. Martinnal

2018. november 28. Hódmezővásárhely - Koncert a Református Ótemplomban St. Martinnal

2019. május 23. Martonvásár - Jótékonysági koncert a Budapest Ragtime Banddel