Hogy zajlott ez idén?

Esélyegyenlőségi Napok Egerben címmel, akkreditált tanfolyami képzés 40 ponttal, 42 résztvevővel, színházi műhelymunka az újpalotai, kreatív műhelymunka az egri fiatalokkal, MásKép és SzínFolt festménykiállítás, duplikáltan vászonképekkel, és sorolhatnánk még… Máté Péter est a Fúzóban, Kakasy Dóri előadása a Kepesben, közben foglalkozások, este Színház, éjszaka Éden. Élmények sora egy hétbe sűrítve.

A hét zárásaként Színházi- és táncfesztivált rendeztünk, ahol bizony a hóhért is akasztották, mert művészeti csoportjaink mellett munkatársak is színpadra léptek, számadás volt, a heti anyagból. És Egerben a pincelátogatás sem maradhatott el.

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni – de legalábbis Egerbe, a Műhely hétre.

Ám ha jobban belegondolunk, 2018-ban már az egri hét előtt megkezdtük az évet. Így történt, hogy a mostani számvetéskor az 52 hétre 26 program jutott.

Miután lehetőségeink adottak voltak, az igények meg kissé túlzottak, legalábbis a nyári művészeti táborok akárhány hete sem volt elég, hogy az igényeket kielégítsük, így tematikus táborokat szerveztünk. Már tavaly ősszel elindultunk a néptánctáborral, aztán a februárra meghirdetett társastánctáborra annyian jelentkeztek, hogy áprilisban is tartottunk egyet. 5 intézményi csoportból, majd 50 táncos Túrkevén kapott olyan kiképzést, amelynek színpadi lenyomatát a nyári fesztiválon láthattuk. Az időbe persze belefért a salsa est, és a fürdőzés is. Képzés? Rekreáció?

És ősszel folytattuk, néptánctábor Székesfehérváron, zenei műhely ugyancsak itt. Mert az SZGYF Képzési Központjában is otthonra leltünk. Ahogy belaktuk már Tatát, Túrkevét, Zamárdit is.

Májusban jött soron következő Színkottás Zenei Táborunk, egy szívünknek oly kedves helyen, Tamásiban, ahol – ki emlékszik már erre? – színjátszó találkozókat tartottunk a 90-es években. Emlékeztek ránk, meleg volt a fogadtatás a Kulturális Központban, és sokan voltunk. Az utóbbi évek legnépesebb táborát tartottuk meg, több mint 60-an voltunk, el sem fértünk a Motelban. A fürdőt itt is megtaláltuk, ahogy a Közös hangot is St. Martinnal, ismét, mert most már táborainkat hagyományosan koncerttel zárjuk, valamely tagintézményünk lakót segítve a bevétellel, ezúttal a regölyi tagjainkat. Köszönjük Tamási, jövünk még!

A Nemzeti Színkottás Zenekar ősszel is koncertezett, Hódmezővásárhelyen a Református Ótemplomban. 3 éve már jártunk itt, akkor Mártélyon táborozva, most a Ginkgoban. Mindegyik helyen jó volt, ott a természetben, itt a bőségben, de ott még teljes létszámban, itt meg megfogyatkozva. Nehéz volt a hét, kihívás is, épp annyira szakmailag, mint lelkileg. Ahogy szoktuk, együtt voltunk, sírtunk és nevettünk, örömzenéltünk. A megélt  veszteség a NESZ 15 évének legnagyobb vesztesége volt, ám végül a dobverők értő kezekbe kerültek.

Felemelő koncert volt a templomi, újra szívet melengető a közelgő Adventben, köszönjük Vásárhely!

Tartottunk még regionális kulturális fesztivált Mohácson, - egykor sok volt, ma ez az utolsó ilyen találkozó, milyen jó volna újra egy-egy nap pedig minden régióban, amikor másokat is megismerhetünk, és találkozási pontokat kereshetünk.

Az újpalotai fesztivál kinőtte magát. Pestiesen SpeciArtnak mondjuk és Fővárosinak, de sokan jönnek vidékről, mert – azon túl hogy sikk lett ide járni - egyfajta megmérettetés is az országos seregszemle előtt. Aki módszeresen készül csoportjával, azt szakmai értékelőink már itt minősítik, és segítik a további felkészülésben. Szeretjük ezt a helyet, ki tudja miért? Talán a különleges (lakótelepi) fesztiválhangulat teszi a szabadtéren, talán a happening jelleg (olyan összefüggő cselekmény nélküli eseménysor, amely magában foglalja a véletlen és a megtervezett mozzanatokat, a művészeti aktivitást és a közönség bevonását is),  érzékenyítéssel, kiállításokkal, sátras kitelepüléssel, s olyan sztárfellépőkkel, mint most Kocsis Tibor.

Az újpalotai ÉNO odatette magát, a XV. Kerület jó gazdája lett az eseménynek.

Szeretünk visszatérni fesztiválozni egy-egy városba. Eger a kiindulópont, ahová visszajárunk, ott sokszor voltunk. De voltunk már Veszprémben is kétszer, meg Debrecenben és Szolnokon is, és Szekszárdon. Oda tán harmadszor is megyünk…

És most Székesfehérvár, újra! Július első hete, nyár, 36 intézmény, 650 résztvevő, 100 műsorszám, 40 segítő, 15 millió ft. De mi van a számok mögött?

Sok-sok munka. Mindenekelőtt a csoportok munkája. Mert a fesztivál nem önmagáért van, hanem tagjainkért. Tagintézményeink egyéni és csoportos előadói évről évre várják a nyári fesztivált, készülnek rá, a heti rendszerességű műhelymunka kifutása ez, a megmutatkozás, egy város színházában, a világot jelentő deszkákon. Mert nekik még valóban a világot jelentik ezek a deszkák. Ahogy azok az élmények is, amit az MSMME fesztiváli hete ad.

És ne feledkezzünk meg a felkészítőkről, segítőkről sem, az ő munkájukról, mert nélkülük sem lenne fesztivál.

A mi feladtunk meg az, hogy élményt nyújtsunk, megadjuk a kultúroltás lehetőségét. És hisszük, hogy évről évre adjuk is.

Szervezőként partnerre találtunk a székesfehérváriakban és polgárdiakban, akikkel sokat ötleteltünk, még többet terveztünk, szerveztünk, és kész! Hosszú út volt, - jól indultak a tárgyalások, a város nyitott és befogadó volt, - mire megérkeztünk, némely nap azonban beleőszülős, de megérte.

Elmondhatjuk, VAN fesztiválunk.

„Sokan fellélegeztünk idei Műhelyes országos fesztiválunk tömör, de minden lényeges információt tartalmazó egyszavas „jelmondata” láttán, hiszen a legbiztatóbb, leginspirálóbb szó lett az idei mottója a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület XXXI. Speciális Művészeti Fesztiváljának. Az, hogy VAN. Persze a múltidő is ugyanilyen grandiózus, ha a Műhely mögött lévő 3 évtizedet tekintjük kiindulópontnak, jövő időben meg ne is gondolkozzunk, legyen a VAN egy végtelenített jelen, ha szabad kívánni! A lényeg, hogy VAN Műhely, VAN művészeti tevékenység, VAN, igen, minden nehézséggel is dacolva VAN aktivitás, és VAN Fesztivál is… Nem is akármilyen!” (Kincs Alexa)

Nos, ez a székesfehérvári fesztivál olyan lett, amilyennek megálmodtuk. Aki ott volt, érezte mit jelent egy ilyen fesztiválhét, aki nem jött el, sokat veszített.

Már a nekiindulás sem volt semmi: színvonalas kiállítás egy igazi galériában, nyitókoncert a tordasiakkal, nyitóműsor integrált csoportokkal, társastánckar, képszínház, vásárhelyi zenekar. Minőséget tettünk a Vörösmarty Színház színpadára, ahol a háttérben álló királyaink előtt játszottak előadóink. És elmondhatjuk, a minőség jellemezte a fesztivál mind az 5 napját. Mind sérült alkotóink bemutatót tekintve, mind a kísérőprogramok tekintetében. Jó volt Fehérváron Műhelyesként járni kelni.

Mert ki ne tudná, hogy a fesztivál hete egyrészt a megmutatkozásról szól, egymás előtt, mások előtt, színházban, szabadtéren, bemutatva az éves műhelymunka eredményeit, reflektorfénybe állítva a sérült művészeket. De az MSMME keretei között ez a megmutatkozás művészeti értéket kell képviseljen, ezért lehetőséget teremtünk az értékelésre is, amely a további munkához ad szándékink szerint segítséget.

Másrészt a fesztivál szól a sokat emlegetett kultúroltásról, mert nálunk még érték a zene, a színház, a tánc, a film, és így tovább… Ezért aztán fesztiválarcokban sem volt hiány. Velünk volt a héten Szakcsi Lakatos Béla, Horányi Juli, Mujahid Zoli, Ferenczi György a Rackajemmel, és a Balkan Fanatik. Számos székesfehérvári művész és művészeti csoport lépett színpadra, színesítve ezzel a programot és emelve a fesztivál színvonalát. Régi vágyunk teljesült, amikor az újcirkuszt is megmutathattuk nézőinknek, és hasonló élmény volt a fúvószenekari koncert is. Tán csak a hőlégballon hiányzott, de ami késik, nem múlik. Mert VAN fesztivál!