Légy szíves, légy színes!

plakát

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület március utolsó hetében túllő a célon Esélyegyenlőségi Napok programsorozatával! 

Mind többek előtt ismert, hogy egri központtal működik az az országos szervezet, mely a fogyatékos emberek művészeti tevékenységének felkarolására és e tevékenység bemutatására vállalkozott. A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület országos és nemzetközi kulturális fesztiválokat, művészeti táborokat, koncerteket és kiállításokat szervez immár 20 éve, emellett nyitott kapus művészeti műhelyt működtet Egerben, amivel a sérült fiatalok részére teremti meg a művészeti foglalkoztatás feltételeit.

Évtizedes álmunk volt, hogy egy olyan galériát hozzunk létre, amely azon túl, hogy egyesületi központként funkcionál, egyszersmind helyszínként szolgál tehetséges fogyatékossággal élő művészek megnyilvánulására, alkotásaik széles körben való megismertetésére. Ennek érdekében több lépést tettünk az elmúlt időszakban: az Egri Műhely képzőművész körének alkotói a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány támogatásával közel 100 festményt készítettek az utóbbi két évben, ezzel megteremtették egy galéria alapjait. Eger önkormányzata is elképzelésünk mellé állt, amikor a Polgári Szalon (Eger, Széchenyi utca 40.) átadásával helyet biztosított számunkra, mely galériaként és közösségi térként funkcionálhat.

Több hónapos előkészítés után minden adott ahhoz, hogy 2014. március utolsó hetében, az Egyesületünk által szervezett Esélyegyenlőségi Napok keretében megnyissuk galériánkat, ami utalva a sérült alkotók művészeti tevékenységére, a Special Arts Galéria nevet kapta. Elképzeléseink szerint a Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványával közösen működtetett Galéria kiállító tér, műhely és integrált közösségi tér lesz a jövőben, kulturális programjaival a helyi ifjúságot is megszólítva.

Március 24-én 17.30 órakor két kiállítással nyitja meg kapuit a Galéria: Szín-Foltos Képek címmel a sérült alkotók festményei, „20-on túl” címmel a 20 éves MSMME relikviái tekinthetők meg.

A Légy szíves, légy színes! mottóval meghirdetett esélyegyenlőségi napok részeként a hét folyamán további színes programokat kínál a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület. Az Európai Unió Fiatalok Lendületben programja támogatásával francia, bolgár és spanyol sérült fiatalok érkeznek Egerbe, hogy az Egri Műhely színjátszóival közösen egy mozgásszínházi előadást állítsanak színpadra Európa Színei címmel. A mintegy 40 fős társulat fellépésére március 28-án az EKMK Forrás Gyermek- és Ifjúsági Házban szervezett Integrált Színházi Találkozón kerül sor.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával rendezett fesztivál közel 4 órás műsorában további sérült és ép alkotói csoportok lépnek színpadra. Az érdeklődők találkozhatnak a miskolci Szimbiózis Mozgásszínházzal, a putnoki Gesztenye Színjátszókkal, a szolnoki Sok a Duma Színjátszó Körrel, de láthatják a Radikális Szabadidő Színház, a Babszem Jankó Gyermekszínház és a Szuszogók egy-egy előadását is.        
A fesztivált péntek este a tavaly Corkban rendezett Európai Dalfesztivál fellépői, az ajkai Hangadók zenekar koncertje zárja.

A hét folyamán a közös műhelymunkán túl a projekt résztvevői színházi előadásokat tekintenek meg, megismerkednek a város nevezetességeivel, és egymás nemzeti sajátosságaival. Európai partnerszervezeteink képviselői a Bolyki Völgybe szervezett borkóstolóval és bográcsozással búcsúznak Egertől.

Az MSMME Légy szíves, légy színes! esélyegyenlőségi programsorozata kapukat nyit meg egy őszinte világba, bemutatja, hogy a fogyatékossággal élő emberek éppolyan értékes művészeti alkotásokat teremtenek, mint ép társaik. Mert, ahogy Jean Kennedy Smith mondta, a művészet mindenkié!