"a legfényesebb madarak" ...

"a legfényesebb madarak" - Alternatív Képszínház

A zsirai otthon képszínháza Az elhagyott madár című darabjával a XI. Vasvári Színjátszó Fesztiválon vett részt 2012. október 18.-án. A darabot a négynapos rendezvény nyitó előadásaként nézhették meg a fesztiválozók, valamint a szakmai zsűri. A minősítő találkozón a négy nap alatt harminc színjátszó csoport mutatta meg felkészülésének eredményét. A szakemberek még csütörtök este szóban értékelték a Zsiraiak produkcióját. Sajnos a díjátadón (vasárnap) nem lehettünk jelen, ahol is Az elhagyott madár arany minősítést kapott valamint közösségi díjat a szertartásjátékért és a képi világért.

És hogy mit jelent a Magyar Szín-Játékos Szövetség által kiadott minősítés a következőkben olvashatjuk:

"A XI. Vasvári Színjátszó Találkozón majdnem harminc produkciót láthatott a közönség - és a mindig körültekintően szigorú szakmai zsűri. Mindemellett a vasvári fesztivál is lehetőséget adott a csoportoknak a minősítésre, amelyet kérni kell, és amelynek régóta nagy értéke-rangja van ebben a körben. A szakmai minősítésre jogosult Magyar Szín-Játékos Szövetség ráadásul néhány éve pontosította (mondhatni szigorította) a szabályrendszert, úgyhogy a minősítésnek (ez az alapfokozat), valamint a bronz, ezüst, arany fokozatnak azóta, ha lehet, még nagyobb jelentősége van. (Arany minősítést például az a produkció kaphat, amelyet a nemzetközi kontextusban  is bemutatásra, a magyar színjátszás képviseletére  méltónak tartanak az ítészek.)"  Ölbei Lívia, Vas Népe

Most pár gondolat erejéig szeretnék egy kicsit eltávolodni a múltban, s utalásnyira a jövőbe is. Megkísérlem letisztítani gondolataimat, felidézni emlékeimet és összegezni az elmúlt éveket.

2010-ben a debreceni MSMME fesztivál hatására egy új színpadi kifejezésforma jelent meg a Zsirai Otthonban. Eleinte még neve sem volt és még a műfaji meghatározása sem volt lehetséges. Azóta persze már sokan mondtak róla sokat; boncolgatták, elemezték, kritizálták és dicsérték. Most úgy tűnik, hogy a mozgásszínház műfajain belül elhelyezkedő non-verbális, rituális színpadi előadásmód.

Az elmúlt két év alatt az ország számos színpadán léphettünk fel, így a Pécsi Nemzeti Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, Ajkán, Budapesten, Zsámbékon, Mosonmagyaróváron, Szarvason és Vasváron.

Tavaly nyáron szakmai megerősítést és bíztatást kaptunk Zsámbékon, idén tavasszal a katartikus hatás miatt Vastaps díjjal jutalmazták a csoportot Mosonmagyaróváron és most ősszel arany minősítést és közösségi díjat adtak az Alternatív Képszínháznak Vasváron.

Sokat lehetne írni az elmúlt egy-két évről, a tapasztalásokról és felismerésekről, hogy mik azok a történések melyek idáig juttatták a csoportot és hogy eztán még milyen lehetőségeknek nézhetünk elébe. Most mégsem ezek a gondolatok jönnek elő belőlem, valahogy egész más érzések törnek a felszínre.

A hála gondolatai.

Az ember boldogságra törekszik, de valahogy szíve mélyén mindenki tudja, hogy ebben a valóságban ezt nem kaphatja meg teljes egészében, hisz annyi elbizonytalanító hatás vesz körül mindenkit. Érzéseink bizonyosságát megkettőzi, egészünket lefelezi.

Kétely és félelem.

Érdekes felismerés, hogy a sérültek körében ezt kevésbé tapasztaltam. Hitük mélyebbről fakad, vágyaik kevésbé égbetörőek és természetes módon tudják mit jelent hálásnak lenni.

Hálás vagyok, hogy részese lehettem - és ki tudja még meddig lehetek meghatározó figurája ennek a csodálatos folyamatnak, melyet az Alternatív Képszínház elmúlt két éve jelent.

Mikor az ember rájön, hogy nincs semmije szabaddá lesz mert azt is megérzi, hogy nincs mit elveszítsen.

Megkaptam a lehetőséget, részese voltam, de sosem volt az enyém. Megtisztelő, hogy rajtam, rajtunk keresztül áramolhatott valami egészen különös dolog. Sokat kaptam és bízom benne, hogy másoknak is adott és ha úgy kell történjen még ad is.

Hálás vagyok azoknak az embereknek akik segítették ezt az utat.

Hálás vagyok annak az erőnek ami ezt lehetővé tette, de azt is tudom, hogy bármikor más irányba fordíthatja életem, hisz csak Ő tudja igazán mi a jó nekem.

"És amikor a sámán vagy egy olyan ihletett pap, mint mondjuk Assisi Szent Ferenc, vissza akarja emelni lelkünket az elveszett otthonába, először a madárrokonokkal békül ki, az állattestvéreinkkel; azonosul velük, s szeretettel öleli őket magához.

Mintha a madarak értenék egyedül, amit Pál apostol mond: "Que sursun sunt, querite!" Ami fent van, azt keressétek!

            Igen, a madár az égben keres.

            Ha egy gyermek szemével nézel rá, nem is állat, inkább angyal.

            Szárnyai vannak."

Müller Péter

Engedjék meg nekem, hogy egy kis idézet szedettel fejezzem be írásomat, melyet a képszínházról gondoltak és írtak az elmúlt években:

„A madár kiküzdi magát a tojásból. A tojás a világ. Aki meg akar születni, annak egy világot kell szétrombolnia!” – mondja a német író, Hermann Hesse. Egy e fajta megszületés részesei lehettünk a zsirai otthon Az elhagyott madár című előadása alatt. Fábián Gábor, fesztiválunk cameraman-je, ha szabad így fogalmaznom, idén rendezői szerepben is megmutatkozott a XXIII. Országos Kulturális Fesztivál keretein belül. Döbbenetes látvány, letaglózó zenedramaturgia… Valami új, valami más…”

Zsupos Dóra kulturális referens, MSMME


XXII. Moson Megye Színjátszó Találkozó szöveges értékelés (részlet)

 (...) "Lélekemelő keleti (indiai hangszeres, mongóliai(?) vokális) zene,  a színpadon együtt mozduló barna kámzsás figurák csoportja. Jobb hátul halvány fénypontban mozdulatlanul ül egy alak.  Találgatunk: törzsfőnök? sámán? a Jóisten? A történeten kívül, mégis jelenvalóan.

A mozdulatlanság és a lassú mozdulatok hatalmas koncentrációt sugároznak, a feszültségtől a nézőtér szinte sistereg. A cselekmény jobb hátul indul, lassan hullámzik előre, majd vissza. Férfiak, nők. A főhős férfi szemlátomást a játékmester, nem titkolva, de alig észrevehető érintésekkel, mozdulatokkal tereli, irányítja a csoportot. 

A használt néhány tárgy, a mozdulatok szimbolikája egyszerű. Néma szertartás, a hatása alá kerülünk.

Peter Brook Szent Színháznak nevezné.

A történet ős-egyszerű: a szeretetet a sötét erő meg akarja ölni, de végül a szeretet győz. Így kimondva, banális. A játék meggyőző: ez a legkomolyabb küzdelme az embernek, mióta  világ a világ, és talán minden küzdelem visszavezethető erre. A játék a szereplők számára is szemlátomást katartikus.

Kísértő a gondolat: nem mi, a világegyetem „egészségesen” perszonalizálódott részei vesztettük el a Mindenségben létezés élményét?

A zömében kamaszok alkotta nézőtértől én még ilyen együtt lélegző figyelést, és ilyen vastapsot nem tapasztaltam. Végül ez lett a díj neve… "   (...)

/Kiss László – Pápai László/


 „Láthattunk egy roppant érdekes és megható előadást a zsirai Alternatív Képszínház előadásában. Óriási közönségsiker, díj azonban semmi. A fellépő csoport három ép, és több értelmileg korlátozott képességű taggal egy nemcsak látványos és szép, hanem több szempontból is rendkívüli értékkel bíró darabot adott elő. Előadásuk a halálról, az önfeláldozásról és a szeretetről nagy hatással bírt a közönségre, Fiala úrra kevésbé. Nem állítjuk, hogy pozitívan kellett volna megkülönböztetni a fellépőket, de úgy gondoljuk egy díj mindenképpen kijárt volna a zsiraiaknak, akik drámai módon megmutatták, hogy sérült emberekkel is lehet nagyon jó színpadi produkciót előadni.”

Jereb Tamás, 9400hir.hu


„A fesztivál egészen különleges élménnyel kezdődött. A Fábián Gábor vezetésével működő zsirai Alternatív Képszínház az Elhagyott madár című mozgásszínházi előadással érkezett Vasvárra, a rendezés nagy érzékenységgel vonja be az értelmi fogyatékkal élő szereplőket a játékba. Ahogy érdeklődésünkre a szakmai zsűriben helyet foglaló Pápai László elmondta: Fábián Gábor empátiája egyedülálló, mindehhez kiváló dramaturgiai érzékkel is bír, érti és érzi a színházat.”

Ölbei Lívia, Vas Népe


 „Szándékosan hagytam e beszámoló végére a fesztivál nyitóelőadását adó Alternatív Képszínházat(Arany minősítés), mely a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthonának Művészeti Műhelyeként működik Fábián Gábor vezetésével. Szavaktól megfosztott, alig 15 perces előadásuk, Az elhagyott madár egyetlen, folyamatosan kimozduló képben megfogalmazott látomás, ahol a szereplők – egy kivétellel – értelmi fogyatékosok. Gyönyörűek a madár maszkok-jelmezek, a fénydramaturgia, a csoportképek, de mindenekelőtt a szereplők, akik ebben a világban otthonra, társakra lelnek. Megrendítő erejű a puszta színpadi létezésmódjuk, ahogy megérintik egymást, ahogy természet adta, különös mozgásukkal kialakítanak egy-egy színpadi alakzatot, ahogy madarakként szárnyra kelnek-földet érnek.

A zsiraiak által képviselt szellem, a szeretetszínház krédója végig velem volt Vasváron...”

Regős János elnök, Magyar Szín-Játékos Szövetség