Köszöntő

Magyar Speciális Művészeti Műhely EgyesületIsmerjük meg egymást!

 

A kultúra, a művészet bizonyára a Te életedben is fontos szerepet játszik. Nem kevésbé a sérült, az értelmi fogyatékos emberek életében.

Gondoltad volna, hogy ők ugyanúgy rajzolnak és festenek, mint ép társaik, ugyanúgy táncolnak, énekelnek és zenélnek, mint más amatőr művészeti csoportok, sőt, színpadi játékot is játszanak? Teszik ezt ott, ahol élnek, a szociális intézmények művészeti csoportjaiban, a speciális iskolák szakköreiben, a napközi otthonok foglalkozásain és más kulturális műhelyekben.

Teszik ezt azért, mert az ő életükben is fontos a művészet, mint szabadidős elfoglaltság, mint az önmegvalósítás és önkifejezés eszköze, és egyeseknél, mint munka.

E művészeti tevékenység koordinációját, a kulturális programok szervezését és a különféle szolgáltatások biztosítását vállalta fel a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület (MSMME) előbb mozgalomként, majd egyesületként. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a sérült emberek az egyes művészeti ágak gyakorlásában tevékenyen részt vesznek, bár kétségtelenül az alapot ez, az alkotás folyamata jelenti. Az alkotás örömén túl azonban ott van a színpadra lépés öröme, a közönség előtti megmutatkozás lehetősége, amely lehetőséget, legyen szó kiállításról, fesztiválról, színházi bemutatóról vagy koncertről, meg kell teremteni. Célunk az, hogy a társadalom megismerje a sérült embereket – felfogásunk szerint ebben segít a művészet – s megismerve őket elfogadja másságukat.

A hangsúly tehát a megismerésen és elfogadáson van. Most csak azt kérjük, ismerd meg Egyesületünk tevékenységét, ismerd meg programjainkat és szolgáltatásainkat. Aztán alkalom adtán gyere el rendezvényeinkre, csatlakozz Te is mozgalmunkhoz. Érintettként lehetőséget teremtünk a műhelymunkába történő bekapcsolódásra, a megmutatkozásra, érdeklődőként pedig várunk nézőink és támogatóink sorába.

A megismerés folyamata már elindult. És ha megismertük egymást, a befogadás sem maradhat el.

Asztalos Zsolt 
elnök