Művész-portya a’ la Polska… anno 2009.
- Részletek
- Írta: Dórike
14 óra buszon eltöltött utazás alatt gondolatban megjárod a nyúlüreg legmélyebb bugyrait. Minden porcikád sajog, végtagjaid zsibbadnak, a feneked kockaformát ölt, a fejed pedig nem tudod jobbra-balra mozgatni (robotzsaru életérzés).
Magadhoz térve felméred helyzeted, és szomorúan bár, de bevallod önmagadnak: annyira fáradt vagy, hogy jóformán fel sem dob a tudat, hogy egy több mint 1000 éves állam egyik leggazdagabb provinciájában veted meg éppen lábaid (ellenben tapsikolsz örömödben az első szembejövő mobilwc láttán).
A katolicizmus melegágyában fészkelünk, az egykoron szovjet befolyási övezet mára gyorsan fejlődő, modern országgá nőtte ki magát (bár például homoszexualitásról továbbra se akarj cseverészni senkivel).
Beszélhetnénk még a száraz tényekről, úgymint a lengyel konyhaművészet egészen sajátos ízeiről (!), az EU soros elnökségről, a természeti kincsekről, no meg arról, hogy továbbra is John Paul dö szekönd folyik még a csapból is.
Elme-szárazság helyett tehát: „a történet teljes mértékben igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki.” – merci Monsieur Vian!
A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület művészeti csoportjai 2009-ben hódítottak maguknak először teret lengyelföldön.
Lengyel-magyar – közhelyek nélküli – szoros barátságunk évekkel ezelőtt vette kezdetét Portugáliában (s 2 mondaton belül máris milyen nemzetközivé tettem az eseményeket), mely azóta is töretlenül ível anyagi – nyelvi – kulturális korlátokon át.
A nemzetközi művészeti találkozó színhelye Lubelski megye egyik bűbájos gyöngyszeme, Leczna.
Eltévedni még akarva sem lehet a megközelítőleg 10 ezer fős városkában, nem meglepő továbbá, hogy városnéző körutunk során lépten-nyomon fából készült templomokba ütközünk, számos iskolaépületbe és ital elosztóegységek sokaságába (mennyei lélekfűtő Zubrovka!).
2009-ben végre sikerült volna egy lengyel pecsétet is összehozni az útlevélbe (kár, hogy 2004-ben lejárt a szavatossága).
A balmazújvárosi Wywaras Dance Group, a várpalotai Lasho Lecso zenekar és szerényszemélyem 4 napon át élvezhettük a lengyel vendégszeretetet. Mindeközben fellépések itt, zene ott, mise után, ebéd előtt, nagy sikert aratott a latin táncegyveleg és az autentikus cigány folk muzik, de ez még semmi.
Sétáltunk a Visztula partján, vettünk kamu-aranyat a tipik lengyelpiacon, ingyen zenéltünk bárhol-bármikor (amúgy is olyan trendi most ez az utcazenélés, nem?), és természetesen nem voltunk elrontói semmi felkínálkozó jónak!
Idén októberben ismét külföldiába indultunk, némi, sikeresnek ígérkező művész-portyázás reményében. A regölyi székhelyű Hully-Gully tánccsoport valamint a Keyboard Color Musik Band vendégszereplésével újfent „celebek” voltunk.
Egy kis keringő, mindörökké Elvis-mix, néhány Omega sláger és a zsűri szeméből patakokban folyt a könny (fene se gondolta volna, hogy a Gyöngyhajú lány ekkora nemzetközi sláger…), de ez még semmi!
Vendéglátó lengyel partnerszervezetünk, Figiel művészeti csoportja ajándék színházi előadással készült, Psychomachia címmel. Szerelmi hármas, bonyodalmak, Isteni beavatkozás, és természetesen a jó mindig elnyeri méltó jutalmát.
A Két lengyelországi út kapcsán sikerült nyelvújító posztra is szert tennem. Megalkottam a „fíling klisé” fogalmát. Tudod ezek olyan cselekvések, melyek már majdnem közhelyesnek mondhatóak, de annyi „fíling” van bennük, hogy ettől egyedivé, megismételhetetlenné válnak.
Így szőrmentén elmondható, hogy jártunk egy országban, ahol a miniszterelnököt talán Donald kacsáról nevezték el (Donald Tusk), ahol mindenki folyton mosolyog, ahol szívesen bármikor megtanítanak veled néhány polszka népdalt, és ahol a vodkát folyékony kabátként emlegetik, de ez még semmi.
Ahol a templomban a vasárnapi mise közepén az atya fogyatékos embertársaink munkájához kér áldást, és kitartást. Ahol a fogyatékos művészek színházi – színpadi előadásai akkora, vagy talán egy kicsit nagyobb figyelmet is kapnak, mint ép társaik bemutatói.
Na, ez már valami!
Dziekuje,
Dórike